"És mi van, ha mégsem?"
Rengeteg kérdés merülhet fel bennünk, míg ki merjük mondani magunk előtt, hogy melegek vagyunk. Az előző bejegyzésben írtam egy gyorstalpalót a saját történetemről, de úgy gondolom, a kétely egy olyan dolog, ami mindenkinél előjöhet, aki meleg, biszex, vagy csak megkérdőjelezi a heteroszexualitását.
Így hát, összeszedtem a legfontosabb, magunkhoz intézett kérdéseket, és megpróbálok válaszolni rájuk. Persze, ha valamivel nem értetek egyet, vagy máshogy fejtenétek ki, hagyjatok lenn egy kommentet!
1. Most akkor én tényleg buzi/leszbi vagyok?
Ez általában az utolsó szakasz nagy kérdése. Amikor a jelek bizony arra utalnak, hogy a saját nemedhez vonzódsz, öntudatlanul is felmerül a kérdés, ami millió és egy másikat húz maga után: Akarom ezt? Jó lesz így nekem? De most akkor komolyan a lányok/fiúk fognak bejönni ezek után?
A válasz általában egy határozott "Igen" szokott lenni, de teljesen természetes, hogy az "elfogadotthoz", a "normálishoz" (hűha... na igen, ez is egy érdekes dolog, normalitás-abnormalitás kérdése... erre még kitérek) való visszatérés lehetősége csábítóbb, mint szembenézni az árvízzel, cunamival, világvégével. Ilyenkor nincs mit tenni, mint számot vetni: ha valóban melegnek érzed magad, egy idő után újra és újra előbukkan majd az érzés, ami ellen, lássuk be, vajmi keveset tehetsz. A legjobb, amit ilyenkor csinálhatsz, az az, hogy felszívod magad, és szembenézel azzal az igennel. Tudom, borzasztó nehéz, és van, hogy önkéntelenül is visszarezzensz - de hidd el, ha magadat szembesíted a tényekkel, az euforikus és megnyugtató érzés lesz. Senki nem kényszerít, hogy rögtön nyomj egy melegvagyok-hashtag-et ország-világ előtt, de ha te már tudod az igazságot, az félsiker. Ünnepeld is meg ehhez méltón!
2. De én nem tudom magam elképzelni egy lánnyal úgy - akkor én nem is vagyok meleg, nem?
Most őszintén... ha hetero lennél, el tudnád magad képzelni az évfolyamtársaddal, Ferivel vagy egy random kiszolgálóval a Mekiből? Ugyanúgy, ahogy a hetero lányok sem tudják elképzelni magukat minden fiúval, úgy mi, leszbikusok se akarunk mindenáron beleszeretni az összes lányba, akivel kapcsolatba kerülünk. Amikor az ember felfedezi a másik nemet, akkor sem automatikusan a szexre gondol, hanem jól körüljárja, tanulmányozza, és később, mikor már kialakult a "zsánere", egy unalmas matekórán elkalandozik, hogy milyen lenne megcsókolni, hozzábújni, lefeküdni vele. A leszbikusokkal ugyanez a helyzet - csak amíg egy hetero lánynál ez tizenegy-három-négy éves korban történik meg, velünk akkor, amikor felfedezzük, hogy homoszexuálisak vagyunk (történjék ez akár 15 vagy 25 éves korban). Nem lehet ajtóstul rontani a házba, mindennek fokozatai vannak. Egyszer úgyis eljön az a lány, akivel hidd el, el fogod tudni magad képzelni.
3. Mit fog szólni ehhez a családom/barátaim/osztálytársaim/stb?
Talán a legnagyobb visszahúzó erő, amikor szembesülünk a ténnyel, hogy ezt egyszer meg kell osszuk a környezettel. Sajnos vagy szerencsére, nem lehet örökké titkolni ezt az állapotot. Csak gondolj bele, ha egyszer megismerkedsz álmaid nőjével, soha nem fogod hazavinni, bemutatni a barátaidnak? Úgy teszel majd, mintha a külvilág számára nem is létezne? Elég meredek...
A barátok okozzák a legkevesebb gondot, hiszen őket te választod, ők ismernek téged a legjobban, és amelyik barátság tönkre megy emiatt, azért kár könnyeket hullatni.
Az osztálytársak előtt bátor és tiszteletre méltó dolog színt vallani, de nem minden esetben éri meg. Lehet, hogy egyébként nem is érdekli őket és fölöslegesnek tartják majd, hogy elmondtad. Sajnos benne van a pakliban, hogy néhány homofób osztálytársad emiatt elfordul tőled. És bár a családod előtt nem lehet nagyon sokáig eltitkolni, gondolj bele, mennyi ideig vagy még az adott osztály tagja. Tuti tipp: tizenkettedikben például már egyáltalán nem érdemes. Ha tényleg szoros a kapcsolatotok, vagy van néhány ember, akiben megbízol, nekik természetesen elárulhatod - de arra az egy évre már nem feltétlenül kell rágörcsölni. Év végén úgyis mind szétszóródtok, nem igaz? Fontosabb, hogy inkább az arra érdemesek tudják meg, és ne az, akivel a tízéves osztálytalálkozón fogsz csak újra találkozni.
A család... ehhez sajnos nincs általános útmutató - te ismered legjobban a családod, te tudod, hogy viszonyulnak a kérdéshez. Mielőtt előbújsz, feltétlenül puhatolózz a témával kapcsolatban, hogy tudd, nagyjából mire számíthatsz. De ne felejtsd el! Bárhogy is reagálnának a szüleid, ez nem az ő életük és nem az ő identitásuk! Az a legfontosabb, hogy te biztos légy magadban, és ne hódolj be a szüleid akaratának, csak mert félsz, hogy rosszul reagálnának. A jó szülő mindig szereti és támogatja a gyerekét, és a szülői szeretetben pont ez a lényeg - hogy feltétel nélküli. Nem feltétlenül fognak azonnal a nyakadba borulni, de előbb-utóbb hidd el, megbirkóznak az információval, mert te akkor is az ő kicsi lányuk maradsz.
4. Hova, kihez fordulhatok a kételyeimmel?
Teljesen természetes, ha nem akarod rögtön a barátaidat letámadni. Elvégre, mi van ha mégsem? Vagy ha azt hiszik, beléjük zúgtál, csak mert barátok vagytok?
A Facebookon több csoport is létrejött már, ami az LMBT-emberekhez szól, de ha nem akarod, hogy esetleg az ismerőseid lássák, hogy beléptél, léteznek erre tök jó fórumok. Például ott van rögtön a labrisz.hu fórumja, vagy a budapestpride.hu. Szóval, az internet ebből a szempontból segítőkész és hasznos lehet, de azért csak óvatosan, nem kell mindent elhinni, amit a témában olvashatsz, mint "szakirodalom". (Igen, tudom, jön a kérdés: akkor kinek higgyek? De hidd el, érezhető hogy mi hülyeség és mi nem. Illetve, amit több helyen is olvashatsz, az valószínűleg igaz.) Illetve, ha kérdésed van, bizonytalan vagy, vagy csak szeretnél valaki olyannal beszélgetni, aki nagyjából idegen, engem is elérhetsz az e-mail címemen keresztül: elobujasblog@gmail.com. Nem vagyok pszichológus, se szakértő ugyan, de minden nap megél(t)em, amiről írok, szóval viszonylag jól rálátok a témára :)
(Önreklámnak vége, bocsi mindenkitől)
5. Mi van, ha csak bebeszélem magamnak, hogy leszbikus vagyok, mert az a legegyszerűbb?
Ebben a helyzetben a kérdezőnek általában nincs párkapcsolata, és inkább a leszbikusságban keresi a megoldást. Ezt nagyon egyszerűen meg lehet állapítani: szánj rá pár napot vagy egy hetet, és figyeld meg magad! Zavarba jössz, ha a Szépfiú rád néz? Csak hebegsz-habogsz, amikor egy osztálytársnőd gyönyörű mosoly kíséretében megkérdezi, hogy milyen órátok lesz? Fiúk vagy lányok után fordulsz meg gyakrabban?
Illetve, képzeld magad elé a tökéletes partnert: először csak a belső tulajdonságait vedd figyelembe, csak azután alkosd meg a kinézetét. Mire végzel és látni fogod őt magad előtt, már biztosan lesz neme is. Primitív megoldásnak tűnik, de beválik, hidd el!
Remélem, segített nektek ez a kis összeállítás. Ne feledjétek: az identitás nem feltétlenül a ti személyeteket határozza meg, hanem azt, hogy kit sodorhat majd elétek az élet.
Így hát, összeszedtem a legfontosabb, magunkhoz intézett kérdéseket, és megpróbálok válaszolni rájuk. Persze, ha valamivel nem értetek egyet, vagy máshogy fejtenétek ki, hagyjatok lenn egy kommentet!
1. Most akkor én tényleg buzi/leszbi vagyok?
Ez általában az utolsó szakasz nagy kérdése. Amikor a jelek bizony arra utalnak, hogy a saját nemedhez vonzódsz, öntudatlanul is felmerül a kérdés, ami millió és egy másikat húz maga után: Akarom ezt? Jó lesz így nekem? De most akkor komolyan a lányok/fiúk fognak bejönni ezek után?
A válasz általában egy határozott "Igen" szokott lenni, de teljesen természetes, hogy az "elfogadotthoz", a "normálishoz" (hűha... na igen, ez is egy érdekes dolog, normalitás-abnormalitás kérdése... erre még kitérek) való visszatérés lehetősége csábítóbb, mint szembenézni az árvízzel, cunamival, világvégével. Ilyenkor nincs mit tenni, mint számot vetni: ha valóban melegnek érzed magad, egy idő után újra és újra előbukkan majd az érzés, ami ellen, lássuk be, vajmi keveset tehetsz. A legjobb, amit ilyenkor csinálhatsz, az az, hogy felszívod magad, és szembenézel azzal az igennel. Tudom, borzasztó nehéz, és van, hogy önkéntelenül is visszarezzensz - de hidd el, ha magadat szembesíted a tényekkel, az euforikus és megnyugtató érzés lesz. Senki nem kényszerít, hogy rögtön nyomj egy melegvagyok-hashtag-et ország-világ előtt, de ha te már tudod az igazságot, az félsiker. Ünnepeld is meg ehhez méltón!
2. De én nem tudom magam elképzelni egy lánnyal úgy - akkor én nem is vagyok meleg, nem?
Most őszintén... ha hetero lennél, el tudnád magad képzelni az évfolyamtársaddal, Ferivel vagy egy random kiszolgálóval a Mekiből? Ugyanúgy, ahogy a hetero lányok sem tudják elképzelni magukat minden fiúval, úgy mi, leszbikusok se akarunk mindenáron beleszeretni az összes lányba, akivel kapcsolatba kerülünk. Amikor az ember felfedezi a másik nemet, akkor sem automatikusan a szexre gondol, hanem jól körüljárja, tanulmányozza, és később, mikor már kialakult a "zsánere", egy unalmas matekórán elkalandozik, hogy milyen lenne megcsókolni, hozzábújni, lefeküdni vele. A leszbikusokkal ugyanez a helyzet - csak amíg egy hetero lánynál ez tizenegy-három-négy éves korban történik meg, velünk akkor, amikor felfedezzük, hogy homoszexuálisak vagyunk (történjék ez akár 15 vagy 25 éves korban). Nem lehet ajtóstul rontani a házba, mindennek fokozatai vannak. Egyszer úgyis eljön az a lány, akivel hidd el, el fogod tudni magad képzelni.
3. Mit fog szólni ehhez a családom/barátaim/osztálytársaim/stb?
Talán a legnagyobb visszahúzó erő, amikor szembesülünk a ténnyel, hogy ezt egyszer meg kell osszuk a környezettel. Sajnos vagy szerencsére, nem lehet örökké titkolni ezt az állapotot. Csak gondolj bele, ha egyszer megismerkedsz álmaid nőjével, soha nem fogod hazavinni, bemutatni a barátaidnak? Úgy teszel majd, mintha a külvilág számára nem is létezne? Elég meredek...
A barátok okozzák a legkevesebb gondot, hiszen őket te választod, ők ismernek téged a legjobban, és amelyik barátság tönkre megy emiatt, azért kár könnyeket hullatni.
Az osztálytársak előtt bátor és tiszteletre méltó dolog színt vallani, de nem minden esetben éri meg. Lehet, hogy egyébként nem is érdekli őket és fölöslegesnek tartják majd, hogy elmondtad. Sajnos benne van a pakliban, hogy néhány homofób osztálytársad emiatt elfordul tőled. És bár a családod előtt nem lehet nagyon sokáig eltitkolni, gondolj bele, mennyi ideig vagy még az adott osztály tagja. Tuti tipp: tizenkettedikben például már egyáltalán nem érdemes. Ha tényleg szoros a kapcsolatotok, vagy van néhány ember, akiben megbízol, nekik természetesen elárulhatod - de arra az egy évre már nem feltétlenül kell rágörcsölni. Év végén úgyis mind szétszóródtok, nem igaz? Fontosabb, hogy inkább az arra érdemesek tudják meg, és ne az, akivel a tízéves osztálytalálkozón fogsz csak újra találkozni.
A család... ehhez sajnos nincs általános útmutató - te ismered legjobban a családod, te tudod, hogy viszonyulnak a kérdéshez. Mielőtt előbújsz, feltétlenül puhatolózz a témával kapcsolatban, hogy tudd, nagyjából mire számíthatsz. De ne felejtsd el! Bárhogy is reagálnának a szüleid, ez nem az ő életük és nem az ő identitásuk! Az a legfontosabb, hogy te biztos légy magadban, és ne hódolj be a szüleid akaratának, csak mert félsz, hogy rosszul reagálnának. A jó szülő mindig szereti és támogatja a gyerekét, és a szülői szeretetben pont ez a lényeg - hogy feltétel nélküli. Nem feltétlenül fognak azonnal a nyakadba borulni, de előbb-utóbb hidd el, megbirkóznak az információval, mert te akkor is az ő kicsi lányuk maradsz.
4. Hova, kihez fordulhatok a kételyeimmel?
Teljesen természetes, ha nem akarod rögtön a barátaidat letámadni. Elvégre, mi van ha mégsem? Vagy ha azt hiszik, beléjük zúgtál, csak mert barátok vagytok?
A Facebookon több csoport is létrejött már, ami az LMBT-emberekhez szól, de ha nem akarod, hogy esetleg az ismerőseid lássák, hogy beléptél, léteznek erre tök jó fórumok. Például ott van rögtön a labrisz.hu fórumja, vagy a budapestpride.hu. Szóval, az internet ebből a szempontból segítőkész és hasznos lehet, de azért csak óvatosan, nem kell mindent elhinni, amit a témában olvashatsz, mint "szakirodalom". (Igen, tudom, jön a kérdés: akkor kinek higgyek? De hidd el, érezhető hogy mi hülyeség és mi nem. Illetve, amit több helyen is olvashatsz, az valószínűleg igaz.) Illetve, ha kérdésed van, bizonytalan vagy, vagy csak szeretnél valaki olyannal beszélgetni, aki nagyjából idegen, engem is elérhetsz az e-mail címemen keresztül: elobujasblog@gmail.com. Nem vagyok pszichológus, se szakértő ugyan, de minden nap megél(t)em, amiről írok, szóval viszonylag jól rálátok a témára :)
(Önreklámnak vége, bocsi mindenkitől)
5. Mi van, ha csak bebeszélem magamnak, hogy leszbikus vagyok, mert az a legegyszerűbb?
Ebben a helyzetben a kérdezőnek általában nincs párkapcsolata, és inkább a leszbikusságban keresi a megoldást. Ezt nagyon egyszerűen meg lehet állapítani: szánj rá pár napot vagy egy hetet, és figyeld meg magad! Zavarba jössz, ha a Szépfiú rád néz? Csak hebegsz-habogsz, amikor egy osztálytársnőd gyönyörű mosoly kíséretében megkérdezi, hogy milyen órátok lesz? Fiúk vagy lányok után fordulsz meg gyakrabban?
Illetve, képzeld magad elé a tökéletes partnert: először csak a belső tulajdonságait vedd figyelembe, csak azután alkosd meg a kinézetét. Mire végzel és látni fogod őt magad előtt, már biztosan lesz neme is. Primitív megoldásnak tűnik, de beválik, hidd el!
Remélem, segített nektek ez a kis összeállítás. Ne feledjétek: az identitás nem feltétlenül a ti személyeteket határozza meg, hanem azt, hogy kit sodorhat majd elétek az élet.
- Bloggerlány Coelho
Megjegyzések
Megjegyzés küldése