Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: szeptember, 2018

Hogyan lett barátnőm?

Figyelem, figyelem! Storytime következik! Habár nagyon nem vagyok az a fajta ember, aki a blogján a magánéletével foglalkozik, és minden nap becsületesen kiposztolja, éppen milyen színű zoknit vett fel, az életemnek ezt a sorsfordító történését úgy gondolom, érdemes megosztanom veletek. Elvégre, szorosan illeszkedik a blog témájához, és ugyanakkor remekül példázza: szexualitástól függetlenül is van esélye az ember lányának komoly, szerető párkapcsolatot kialakítani. Mikor? Még május környékén történhetett a dolog. Mármint, akkor ismerkedtünk meg. Én még javában az érettségiszezon közepén, ő már kevésbé javában, de még külföldön, így hát eleinte nem is párkapcsolatként gondoltam magunkra. Hol? Akár meglepő, akár nem - egy Facebook-csoportban. No persze, nem a "szingli vagyok, írjatok"-posztja miatt kezdeményeztem a beszélgetést, sőt, nem is igazán a posztja miatt (őszintén be kell valljam, azt se tudom már, mi volt ez a poszt), hanem mert megláttam a profilképén mosolygó

Melegkönyvek, melegfilmek

LGBT-témájú könyvek és filmek mostanában egyre többször íródnak/készülnek, de sajnos a legtöbbjük olyannyira egy kaptafára készült, hogy többek között ezért alakult ki a "melegkönyv", vagy a - könyves párjánál jóval többször használt - "melegfilm" kifejezés, ami ugyanolyan kategóriává nőtte ki magát, mint pl. a "romantikus regény" vagy a "horrorfilm". De mit is jelent ez pontosan? Attól, hogy mondjuk egy film főszereplője meleg, már nem is lehet más, csak melegfilm? Már nem lehet mondjuk romantikus akció-vígjáték? És miért nem látunk olyan romantikus akció-vígjátékokat, ahol Stallone és Schwarzenegger jön össze a film végén, és nem Pierce Brosnan az éppen aktuális Bond-lánnyal? Sajnos a melegfilmek készítői a leggyakrabban nem akarják, hogy a filmjük több legyen, mint ami a ráaggatott műfaj - melegfilm. Adott egy főszereplő, aki meleg. Konfliktus kipipálva, a film szerkezetileg és olykor történetileg is, tökéletesen megegyezik a többi hasonló k