Az első coming out

Láttátok már jönni a témát, ugye?
Persze, ha az ember lánya az LMBTQ-közösség tagja, előbb vagy utóbb óhatatlanul elő kell bújnia. Természetesen nem azonnal, és az se mindegy, kinek, de ha egyszer rávetted magad, hogy előbújj valakinek, az mindenképpen meghatározó és örökké tartó élmény lesz.
És éppen ezért szeretném veletek megosztani az én első - és egyelőre egyetlen - coming out-történetemet. Dőljetek hátra, olvassátok és okuljatok belőle (ha tudtok).
Szóval, minden egy októberi hétköznap estén történt. Régóta fontolgattam már, hogy előbújok az egyik legkedvesebb barátnőm előtt, de valahogy sose akartam magam rávenni. Mindig volt egy indok. Most éppen offline, most tanulnom kell, most nem állok rá készen, most meg kell etetnem a guppimat, bármi. Aztán, azon az estén az asztalra csaptam, és valami ilyesmit mondtam magamnak: "Mitől parázol, te szerencsétlen? Ő a legjobb barátnőd, megérdemli, hogy tudja! Ráadásul büszke szivárványharcos, amit sosem restell hangoztatni. Hát akkor?"
Szóval, vettem egy nagy levegőt, és gépelni kezdtem. Szép, hosszú levél lett, mert nagyon szeretem kerülgetni a forró kását.
Itt hadd jegyezzem meg: bár nagyon könnyűnek tűnik leírni azt a két egyszerű szót: leszbikus vagyok, a valóságban sokkal, de sokkal nehezebb. Először is, a forma. Mit írjak? Hogy a lányokat szeretem? Hogy meleg vagyok? Hogy leszbikus vagyok? Ha jól emlékszem, az első variációt választottam, de kemény tíz perc gondolkodás után, lesütött szemmel voltam csak hajlandó begépelni, aztán gyorsan magyarázkodtam is tovább. Utólag visszagondolva lehet, hogy hülyeség volt ennyire túlkomplikálni az egészet, de soha még előtte nem adtam írásba még magamnak se a szexuális orientációm. Akarva-akaratlanul is odakaptam a szemem, arra a fél sorra, ízlelgettem magamban, és nem tudtam eldönteni, hogy ízlik-e vagy sem. Végül sóhajtottam egy egészségeset, és elküldtem a levelet. Három perc múlva megcsörrent a telefonom. A többi már történelem.
Szerencsésnek mondhatom magam, mert coming out-sorozatom első kísérleti nyula egy virtuális vállveregetésben részesített, amiért fel mertem vállalni, és ezért - állítása szerint - büszke volt rám. És azt hiszem, ez a legfontosabb visszajelzés, amit ilyenkor kaphat az ember. Mert bár mindenki - főleg a heterók - azt állítja, hogy ennek nem kéne ekkora feneket keríteni, hogy miért kéne megdicsérni valakit, amiért elárulta, hogy melyik nemhez vonzódik, de akkor most ezeknek az embereknek ajánlanám, hogy csókolom, tessék szíves lenni kipróbálni, és majd azután arcoskodni.
Ez egy fontos döntés és hatalmas lépés, amit azért sajnos, hogy meg kell tenni, mert még mindig nem az az átlagos reakció erre, hogy "na és?", hanem hogy "micsodaaa?". És nem a jó értelemben.
Miután letettük a telefont, be kell valljam, hogy nekem is fel kellett dolgoznom az információt, amit én adtam át a barátnőmnek. Mert igen, kicsit szíven ütött, hogy kimondtam, ezáltal hivatalossá tettem, és immár valaki fejében úgy szerepelek, hogy "a leszbikus barátnő" (akinek barna haja van, meg nem tud főzni, meg szereti a Trónok harcát, de ezek mellé az infók mellé bekerült bizony az is, hogy a nőkhöz vonzódik). És ezt ugyanolyan nehéz feldolgozni az előbújó félnek, mint annak, akinek coming out-olt az ember.
Adódik így a kérdés: Ti előbújtatok már? Kinek? És hogyan fogadták? Én kíváncsi vagyok a történetetekre! :)